Közlekedési Képzési és Vizsgaközpont
Indulnak az első támogatott, munkahelyi képzések a Ginop-6.1.9-18 projekt keretében

A KTI Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet és az NSZFH által megvalósuló projekt a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban működő vállalkozások részére nyújt támogatást, amelynek során 8-12.000 fő munkahelyi képzéséhez járul hozzá.

A támogatott képzések megvalósítása érdekében már 2022 februárjától nyitva áll a jelentkezés lehetősége a Felnőttképzők számára.

A közlekedési és kapcsolódó ágazatokban működő vállalkozások 2022 márciusától nyújthatják be képzési igényüket a programba, amelynek eredményeként 2022. április 23-án kezdődik az első program Balatonbogláron, ahol 23 fő vesz részt vezetőüléses targonca képzésen.

A vállalkozások jelenleg 71 szakmai és soft képzésből álló listából választhatnak, vagy benyújthatják igényüket új képzés megvalósítása érdekében is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük